Becsületes brigantik

Van most ez, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség nem nyomoz a trafikmutyi ügyében, mert szerinte „a hivatali visszaélés, a vesztegetés és a befolyással üzérkedés bűncselekményének gyanúját a feljelentés-kiegészítés nem támasztotta alá, így e vonatkozásban nem rendeltek el nyomozást”. Nyomoznak viszont „személyes adattal visszaélés vétsége” miatt, tudniillik az ellen az önkormányzati képviselő ellen, aki borította a szekszárdi bilit.

Szép! Akinek volt kétsége afelől, hogy miért is kellett megszállni az igazságszolgáltatást, bíróságostól-ügyészestől, akkor most már tudhatja: ezért! Hogy amit lopnak, meg is tarthassák, zavartalanul és úgymond „jogszerűen”. Na, ja: a jogszerűség! Erről alább még lesz szó!

Az alaptörvényükkel kinevezgették ezeket a fő-igazságszolgáltatókat 9 évre, ráadásul úgy, hogy azután is csak kétharmaddal lehessen lecserélni majd őket. Volt mindez azért, hogy bőven meglegyen majd az elkövetni tervezett bűncselekmények elévülése. Az ötlet jó, de mi van, ha mégsem ez a forgatókönyv valósul meg? Mi lesz, ha ezek a fő-igazságosztók mégsem tölthetik ki a mandátumukat – mert jön ez a szemét, briganti magyar nép és azt mondja: na, ne már! Magában már ezt mondja a nép jókora többsége, nem tudhatni, mennyit kell még lopnotok ahhoz, hogy ne csak magukban mondják, hanem együtt is. De ha elkövetkezik ez a pillanat, onnantól jó, ha 8 mp alatt futjátok a százat, vagy van egy előre megváltott repülőjegyetek egy olyan országba ahonnan nincs kiadatás. Különben sitt lesz!

Most persze azt hiszitek, hogy úgysem lehet majd semmit sem rátok bizonyítani. Mekkorát tévedtek! Ti azt gondoljátok, hogy nincs senki a közeletekben, aki valójában utálja azt, amit csináltattok vele? Vagy lehet, hogy eleinte szerette, mert azt hitte, kell ez ahhoz, hogy „azok” (a „komcsik-libsik”) ne jöhessenek vissza, de akiben azóta megmozdult a lelkiismeret, vagy csak egyszerűen elkezdett a dolgaitoktól és az álszent pofátoktól undorodni. És akár lelkiismeret, akár undor, nektek egyre megy, hogy miért kezd el spájzolni, bizonyítékokat, ellenetek. Persze, ti azt gondoljátok, hogy óvatosak vagytok és megtettetek minden óvintézkedést, ám ismét csak tévedtek. Védekezni sehogyan sem tudtok a fejekben végbemenő változások ellen.

És onnantól, hogy utál benneteket, már ott is arra a sansz, hogy ő is becsületes brigantivá válik. Persze nem mindenki, de néhányan, elegen, bizonyosan.

…Hogy ki a brigantik? Sosem tudhatod! Sosem tudhatod, ki van velünk és ki dolgozik ellened. Tudni majd talán csak akkor tudod meg, ha te már nem miniszter, ügyész, főhivatalnok, pártoligarcha, stb. leszel, hanem „vádlott”, és akkor majd belép a terembe a briganti, akiről korábban nem tudtad és akkor őt éppen „tanúnak” fogják hívni. És elmondja rólad, mekkora gazember voltál, hogyan és hányszor forgattad ki a törvényt, vagy forgattál ki másokat a vagyonukból. Teszi pedig ezt a lehető legtörvényesebben, hiszen minden állampolgárt kötelez a törvény, hogy ha bűnt lát, tegyen ellene! Te pedig eközben majd félsz, mint még sosem életedben.

És ha a te feleséged felhívja a haverod feleségét, akkor azok majd aggódva kérdezgetik egymást, hogy a sitten épek-e még vajon a záróizmaitok?

Nem tehettek semmit a brigantik ellen, mert a brigantik az ország többsége. Nektek nincs hová menni, mert mindenütt ez a ma még hallgató többség vesz titeket körül, talán csak a Békemenet szorosra zárt tömegét kivéve. De nem lehet egy életet leélni békemenetekbe rejtőzve. Tudjuk, kik vagytok: ti vagytok azok, akik a törvényesség helyett „jogszabályi környezetet” alakítottatok ki itt. Hivatkoztok is lépten-nyomon arra, hogy amit tesztek, az „jogszerű” (ahogy fentebb írtuk). De mi emlékszünk még a törvényességre, arra a törvényességre, amely ott él minden többé-kevésbé ép lelkű emberben és amely azt mondja, hogy nem lehet önző érdekek miatt másokat, vagy épp egy országot tönkretenni. Ez a bennünk élő törvény azt mondja, hogy nektek végetek – mert vagy nektek kell végetek legyen, vagy vége lesz itt az élhető életnek.

Aki ügyész lesz, az pályáját az ügyészi eskütétellel kezdi. Ennek szövege az alábbi:

„Én XY ügyész esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz hű leszek, az Alkotmányt és a jogszabályokat megtartom, és ügyészi munkám során megtartatom, hivatali kötelezettségemnek legjobb tudásom szerint eleget teszek. Az állami és szolgálati titkot megőrzöm. Törvényes kötelezettségeim teljesítése során elfogulatlanul és részrehajlás nélkül járok el. (Az eskütevő meggyőződése szerint) Isten engem úgy segéljen!” (Az eskü szövegét a 2008. évi XXVII. törvény egyes közjogi tisztségviselők esküjéről és fogadalmáról írja elő, a 2011. évi CLXIV. törvény a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról III. fejezet 16 § (3) pontjában foglalt kiegészítéssel.)

Na, igen! „A Magyar Köztársasághoz” és nem az alaptörvényesített „Magyarországhoz” és annak bitang, semmirekellő elrablóihoz. Nem azt mondja az eskü, hogy lehetek részrehajló, ha a főnököm, vagy annak a főnökei azt várják el tőlem. Aki ügyész, az kutyaköteles megvizsgálni, éspedig esküje szerint „elfogulatlanul”, ezt az egész trafikügyet és minden mást is, ahol felvetődik, hogy valami nem a Magyar Köztársasághoz hűen történt. Aki erre megesküdött és mégsem teszi meg, az nem ügyész többé, legalábbis a törvény szerint, hiszen az esküszövegnél már említett 2011. évi CLXIV. törvény IV. fejezet 16. pontja 34 §-ának n) pontja szerint „A legfőbb ügyész által kinevezett ügyész ügyészségi szolgálati viszonya megszűnik… e törvényben előírt eskütételi kötelezettség megszegésével”.

Az illető, onnantól, hogy megszegi az esküjét és nem nyomoz, már bűnpártoló – és konkrétan egy bűnpártnak, a Fidesznek a szolgája, nem pedig a Magyar Köztársaságé.

Ügyészek és egyéb szolgáink: most még választhattok!

Van itt egy mítosz: hogy a politika szakértelmet kíván. Hát nem: a politika célokat kíván. Ha célokat szakértőkkel akarunk meghatározatni, akkor azok szakmai célok lesznek: államháztartási egyensúly, fiskális és monetáris politika, ilyen-olyan reformok. De ezek nem célok: ezek eszközök csupán a célok elérhetősége érdekében.

A Fidesznek talán vannak szakértői? Nemigen látszik a teljesítményükön! Bajnaiéknak ugyan vannak, de mire mennek vele?

Amúgy maga a politika is legalább kéttételes mű: az első tétel a hatalom megszerzése, a másik pedig a hatalom gyakorlása. Aki e kettőt összekeveri és nem tudja, hogy melyikhez mi kell, az ne akarjon politizálni!

A hatalom megszerzéséhez (az első tételhez) nem szakértők kellenek, hanem kezdeményezőkészség. Szakértők majd a kormányzáshoz kellenek – őket majd a hatalom birtokában felvesszük, jó pénzért!

Most a politika első tételénél tartunk és legkorábban egy bő év múlva érkezünk majd el a másodikhoz. Ezért most szinte kizárólag ezzel az első tétellel kell foglalkozni! Mindenki, aki már most a másodikkal foglalkozik, csak az idejét pazarolja. Az ellenzék azért képtelen áttörést elérni, mert sosem azt csinálja, ami aktuális, hanem azt, ami az egyes vezetőit izgatja. „Ki vezeti majd az egyesült ellenzéket?”, „Milyen legyen az adórendszerünk?”, meg effélékkel. Mintha ezekkel a témákkal meg lehetne ragadni pár tízezernél több embert. Aki politizál, az foglalkozzon az emberekkel és azzal, hogy a valódi, hús-vér, szorongó emberekbe hogyan önthet lelket.

Politikai közösséget formálni pofonegyszerű: csak bátorság és kezdeményezőkészség kell hozzá.

Sokan és sokat és persze teljesen feleslegesen szöszmötölnek azzal is, hogy úgymond „megtalálják a megfelelő országgyűlési képviselőjelölteket”, éspedig minden körzethez. Istenem: mintha az elmúlt huszonvalahány évben az határozta volna meg az éppen aktuális politika jó vagy rossz mivoltát, hogy kik voltak a kormánypárt képviselői az egyes körzetekben. „Lószart, mama” – és kedves politikusok: a politika attól függött, aki meghatározta a politika célját! Nem fontos, hogy ki lesz a bivajbasznádi választókerületben a jelöltünk: mert itt úgyis arra szavaznak a körzetben, akinek a pártját kormányon akarják látni! Ha - teszem azt – egy párt kihirdetné, hogy „Képviselőjelölteket keresünk, havi nettó milláért (mármint, ha győzünk)!” és egyetlen feltételt szabna a jelölteknek, hogy a parlamentben majd teszik, amit a párt mond nekik, akkor semmivel sem jutnánk rosszabb eredményhez, mintha csupa 180-as IQ-jú nyolcdiplomás szenttel próbálnánk feltölteni a padsorokat. Mert egy működő szervezet minősége nem az abba besorozottaktól függ alapvetően, hanem a szervezettől magától, annak „kitalált” vagy éppenséggel „kitalálatlan” mivoltától – vagyis végső soron a szervezet céljától.

Mármost, ha le akarjuk cserélni ezt a mostani politikusgarnitúrát egy másikra, akkor ehhez mindenek előtt egy szerethetőbb másik garnitúra kell: ezt kell létrehozni. Ehhez pedig nem kellenek holmi hangzatos elvek – ha azok kellenének hozzá, akkor a mai ellenzéknek már 90%-os támogatottsága lehetne, annyiszor elmondták már, hogy „jogállam!”. Elég azt mondani, hogy ha rajtunk múlik, ha elegen szavatok ránk, akkor úgy elhajtjuk Orbánt, meg a hasonló alakokat, hogy az életben vissza nem találnak a Kossuth térre. Mert aki kormányváltást akar, az bosszút akar, nem pedig demokráciát! Persze: akar ő demokráciát is, meg jogállamot, meg hogy ne termőföld- és trafikmutyizzanak és hogy ne simicskázzanak – de mindenek előtt azt akarja látni, ahogy Orbánék a választás éjszakáján sírva húznak a retekbe! A választó eddig akar előre látni és ez az a feeling, amiért (legyünk őszinték) odaáll valaki mellé. Mert ha elkezdünk arról vitatkozni (szigorúan a bázisdemokrácia ab start végtelen-parttalan vitákat garantáló szabályai szerint), hogy ki mit is szeretne, mit akar ingyen kapni az államtól, vagy éppen hogy az állam senkinek ne adjon semmit se ingyen, akkor ott a dolog vége… Ez a hóbortosok és „mélyszakértők” szűkszemű világa: ez nem politika, ezzel sosem fogsz tömegeket bevonzani!

Politizálni egy olyan helyzetben, mint ez a mi mostani helyzetünk, nagyon egyszerű: „Gyere és váltsuk le őket!” – ennyi. És persze, igen: majd ha leszünk már elegen, akkor – de majd csak akkor! – lesznek nekünk is szakértőink. Felvesszük őket, mint egy multi: ez a meló, ezek a cég céljai – hajrá! Olyan jó szakértőink és olyan jó szakpolitikánk lesz, hogy Bajnaiék, meg mindazok, akik a szakértelemre élveznek, sírva fakadnak gyönyörűségükben. Azért lesz jó szakpolitikánk, mert tudjuk, hogy anélkül nem megy – de azt is tudjuk, hogy csak azzal meg egyáltalán nem menne! Éppen ezért nem is azzal kezdjük.

A merészséggel kezdjük. Aki tökös ellenzéket akar, aki látni akarja egy év múlva Orbánékat elkullogni, az jöjjön, lájkoljon, osszon meg minket! Nem kellenek ide Simicskától az amúgy sem bérelhető óriásplakátok: elég, ha mindenki, aki a francba kívánja Simicskát (az impotens ellenzékkel együtt), az megosztja a cuccainkat mindennap, mindenkivel. Hahó: a XXI. század van, nem a XX. Már nem csak nyomisajtó meg köztv van: van már mindenkinek internete, aki szavazóbázisként szóba jön. Senki és semmi máson, csakis rajtunk múlik, hogy az infó eljut-e majd mindenkihez? Pénz, milliárdok se kellenek: elég a net havidíját kifizetnetek. Basszus: ha kullogó Orbánt akarsz látni, legyen napi egy másodperced megosztani! És ha erre sem leszel képes, akkor tölts le magadnak egy Közgép-logót és csókolgasd, mint oroszok az ikont!

Ahhoz, hogy itt legyen végre valami pozitív változás, nem kell más, csak pár „becsületes briganti”, aki berúgja ennek a korhadt csehónak az ajtaját. Nem kell más – akik mást állít, az vagy hülye, vagy gyáva, vagy pedig nem is akar igazi változást, csak zsebhokizni a régi kis himihomihomokozóban.